Halotti beszéd

                  Borbola László emlékére

Lelkünkben halkan hullámzik az ének –
a gyász eltelít, szívünk megremeg.
Mi értelme a földi létezésnek?
Zord törvényein elménk elmereng…

A szív verése bennünk, mint metronóm:
kinek mennyiszer – annyi méretett.
A számláló ott kattog a csecsszopón,
s nem ad semmire szép ígéretet.

Váratlan vendég az utolsó óra:
most még unokák szava vigasztal,
majd száz szem mered egy telt koporsóra
arcot torzító ősi grimasszal.

Káron ladikja csendes vízen ringat:
olcsó a révész, az út egyenes.
Bár itt kell hagynunk kincses álmainkat –
az örök béke ára legyen ez.

Lám, elment ő is sietve. Hirtelen
magunkra hagyott, mint szökött fogoly
táborlakókat a kopár szirteken –
s amit ránk hagyott: fél szó, tört mosoly…

Viszik a lelkét hófehér galambok:
várja fent a nagy, örök Építész.
Eldob hívságot, ócska földi rangot –
meghalt? Dehogy: csak másképp élni kész…

 

Békéscsaba, 2018. 02. 09.  Csorba Tibor

                 Borbola László
                    1944-2018

borbolalaszlo

Vissza felülre